Online márkakupa indul a legvadabb MINI-kkel

2022. 01. 19.

Január 27-én elrajtol a Masters MINI Challenge online szimulátoros bajnokság, amelyben nyolc izgalmas forduló során szállhatnak harcba egymással a versenyzők a győzelemért és az értékes nyereményekért. A futamok az egyik legnépszerűbb és legelismertebb szimulátorral, az Assetto Corsával zajlanak a GTR-Masters szervezésében, amely Magyarország egyik legrégibb és legnívósabb szimulátoros közössége.

A MINI Cooper versenyzésre felkészített verziója igazi kis méregzsák, és jellegéből adódóan rendkívül szoros csatákra lehet számítani. A futamok nagy része során a versenyzők várhatóan egymás lökhárítóján autóznak majd és test-test elleni küzdelmet vívnak. Ehhez illeszkedik versenynaptár is, amelyben javarészt szűk és lendületes brit pályák kaptak helyet - mint amilyen Brands Hatch vagy Donington Park -, de két versenyre a mezőny ellátogat majd a kontinentális Európába is, hogy a pilóták olyan legendás helyszíneken mérkőzzenek meg, mint például Zandvoort. A nyeremények között szerepel 60 000 Ft pénzdíjazás, Super Racing Fesztivál VIP napijegy, valamint 2 db a hazai Forma-1, WTCR, Kamion eb és nemzetközi rallyversenyeket bemutató „Motorsports in Hungary 2021” könyv. A Masters MINI Challenge támogatója és a tárgyi nyeremények felajánlója a Truck Race Promotion, a Super Racing Fesztivál promótere. A legtöbb nyereményt a bajnokság rendszeres résztvevői között sorsolják ki, tehát azoknak is érdemes lehet részt venni a futamokon, akiket a versenyzés puszta öröme hajt és nem feltétlenül a bajnoki cím megszerzése.

A bajnokságban a szervezők örömmel látnak mindenkit, aki szeretné próbára tenni magát és bátorítják a kezdő pilóták indulását is, hiszen a nagy mezőnyben mindenki megtalálhatja majd a magához a méltó ellenfelet, akivel izgalmas csatákat vívhat és megküzdhet a pozíciókért. A versenysorozat 2022. január 20-án kezdődik bemelegítő, ún. "Shakedown" futammal a híres Silverstone-ban, amelyen a részvétel mindenki számára teljesen nyílt! A gyakorló szerver már most is elérhető, amin bátran lehet futni a köröket és ismerkedni az autóval mindenkinek, aki szeretne kicsit belekóstolni autóversenyzés ízébe.

Egy hazai autóversenyző is lesz a mezőnyben A sorozatban rajthoz áll Rácz Gergő is, aki a 2022-es szezontól részt vesz a brit túraautó-bajnokság (BTCC) betétfutamaként működő MINI Challenge versenyein a tavalyi bajnok EXCELR8 Motorsport színeiben. A 15 esztendős sportoló számára az online bajnokság lehetőséget biztosít a pályák megtanulására és arra is, hogy a téli holtszezon során formában maradhasson

Kapcsolódó hírek